Minden, amit a függőágyról tudni akartál

Függőágyban heverészni jó dolog, ezzel valószínűleg egyetértünk, de vajon honnan is ered ez a kényelmes fekhely, miért érdemes benne lustálkodni és mindenkinek való-e? Most kiderül minden, elindult az ÚJ FÜGGŐÁGY BLOG, ezt olvasod most. [A régi is jó volt, de ez még jobb lesz 🙂 Az értékes tartalmakat aktualizálva átköltöztetjük, már félig kész…]

Lássuk, mikről lesz szó!

Bemutatjuk az újdonságokat, különlegességeket, lesznek tesztek is.

A függőágyak eredete kissé rejtélyes, azt azonban tudjuk, hogy a kolumbiai halászok már sok száz évvel ezelőtt előszeretettel heverésztek a kényelmes hálós fekhelyben.

A függőágyak Közép- és Dél-Amerika területeiről származnak, egyes információk szerint a Yucatán-félszigeten már időszámításunk előtt alkalmaztak a mai függőágyakhoz igencsak hasonlító eszközöket. Jelenleg is ezeken a területeken készítik a legjobb, legegyedibb darabokat.

Ma már kultúrától függetlenül mindenki szívesen választja a pihenés, lustálkodás helyszínéül a legtöbbször vibráló színű anyagokból készült ágyakat. Ma is a függőágy készítés hazájának Közép-, és Dél-Amerika számít, innen kerülnek ki a legjobb, legtartósabb darabok, melyeket gyakran kézzel készítenek. Erről bővebben itt olvashatsz…

A függőágynak is több fajtája van, anyagának minősége nemcsak a tartósságot, de a kényelmet is befolyásolja. A legismertebb típusok közé tartozik a mexikói (maja, vagy hálós szerkezetű), a nicaraguai, a brazil , kolumbiai és a venezuelai (kézi vagy gépi szövött).

Mexikói kézzel szőtt függőágy

Természetesen mindegyik picit más, így nagy gonddal kell függőágyat is választani, hiszen mindenkinek más kényelmes. A brazil függőágyak például teljes mértékben pamutból készülnek, ezáltal nagyon strapabíróak, ám kényelemben mégis veri őket a maja típusú, mely lazán hurkolt szálakból áll. Mitől olyan különleges egy mexikói függőágy? Itt olvashatsz róla…

Ez a Maya Titan függőágy olyan széles amennyire csak akarod :)

Már bújnál is a kényelmes függőágy ölelésébe? Szerezz be egyet gyorsan magadnak, vagy az egész család részére. Ne gondold, hogy egy ilyen fekhely csak egy ember számára kényelmes. Egy-egy darab akár egy egész kis család komfortos pihenését biztosítani tudja, de a kutya-macska se maradjon ki a mókából. 🙂

Ticket To The Moon double függőágy: 200cm széles!

A függőágy pedig nem csak néhány perces pihenéshez tökéletes, hiszen, ha jól választasz, akkor egy egész éjszakás, pihentető alváshoz is remek hely. Minél szélesebb egy függőágy, annál könnyebben elfordulhatsz benne a hossztengelytől. Próbálj ki többet is, hogy megtaláld a neked megfelelőt!

A függőágy előnye, hogy beltéren és a szabadban ugyanúgy használható, könnyedén rögzíthető falhoz, fához, oszlophoz. A felszerelésről egész  kis sorozatot itt írtunk már: első, második és harmadik rész…

LA SIESTA Canoa állvány és Flora függőágy

Amennyiben egyik sem áll rendelkezésedre, akkor pedig be tudod szerezni a hozzá való tartót, mely biztos helyet ad. Bővebben az állványokról itt olvashatsz…

A függőágyat nem csak kényelemből érdemes választani, hiszen a lassú ringatózás nyugtató hatású és kutatások bizonyítják, hogy gyorsabbá teszi az elalvást. Egy függőágy ráadásul a gerincnek is jót tesz, és mivel benne heverészve nem igényled annyira a mozgolódást, az alvás mélyebb és pihentetőbb lesz. Bővebben…

Szerezz be gyorsan egy színes, kényelmes, menő függőágyat és jöhet a lazulás.

A Függőágybolt címe:

  • 1112 Budapest, Olt utca 10.
    1117 Budapest, Fehérvári út 31. (elköltöztünk 2022-ben!)
  • Webshop: függőágy.hu (mi más lenne ugye:)

 

Melyik állvány melyik függőággyal kompatibilis?

A kismillió féle függőágy és a rengeteg állvány most végre egymásra talál, a korábbi blogposztot most aktualizálom, a kompatibilitást egy táblázatban összefoglaltam. A jelenlegi választékunkat tartalmazza, de ez még bővülhet a jövőben.

Jöjjön tehát a lényeg, utána pedig néhány ajánlott szettet bemutatok. Kattints a képre a nagyításhoz!

Függőágyállványok

A táblázatban még nem szerepelnek az új Tropilex függőágyak, de a méretük alapján (300-350-400cm) meg lehet találni a megfelelő állványt ezekhez is.

La Siesta Canoa III. állványNézzük először a fából készült állványokat. Fontos a méret, a függőágy teljes hosszából induljunk ki. Ha 4 méteres függőágyat választasz, akkor ezt a fa állványt ajánlom:

És például ezeket a függőágyakat ajánljuk hozzájuk:

Mert ezek mind négy méter hosszúak.

Az eggyel kisebb kategóriáról képet nem is teszek be, mert szinte pont olyanok mint a fenti, csak néhány centivel rövidebbek és alacsonnyabbak:

  • Amazonas Olymp, picit kisebb, mint a Troja, de még mindig 200 kg a teherbírása

Tehát a táblázat alapján nagyjából ezekhez mind jó az Olymp állvány:


Most következnek a fém függőágyállványok.

Előnyei a fával szemben:

  • Olcsóbb (kb. 50%)
  • Kisebb helyen elfér, a szállítása is könnyebb
  • Karbantartása sokkal egyszerűbb (a fát időnként kezelni kell)

Hátránya:

  • Talán nem olyan szép, mint egy nagy íves fa állvány (viszont a függőágyban heverészve az állvány nem látszik:)

Elsőként nézzük a bestsellert, amire a legtöbb függőágy ráfér és elég erős is: Amazonas Sumo Grande

Sumo Grande állvány

  • A legnagyobb (legszélesebb, legvastagabb, legerősebb), amit ajánlunk rá: Amazonas Paradiso (360-as) függőágyak
  • Passzol hozzá minden La Siesta 350-es függőágy és 340-es Amazonas, tehát a Barbadosok

Amikhez viszont már eggyel nagyobb kell, azok a 4 méteres vagy hosszabb függőágyak, tehát a mexikóiak, Denana Premiumok, La Siesta családi függőágyak. Az ő állványuk a La Siesta Nautico III. (king size), ahogy ezt a fenti táblázatból szépen ki lehet olvasni.

Ha még kérdés merült fel ezzel kapcsolatban, írj vagy hívj!
+36309928600
info@fuggoagy.hu

Hopp, máris eszembe jutott még valami: a függőszékekhez is vannak állványaink, ott viszont gyakorlatilag mindegyik jó mindegyikhez. Azért készült róluk egy bejegyzés, itt találod.

Hamarosan LESZ 2022-ES UPDATE, mert 4 év alatt annyi minden változott, például egy csomó függőágy egyszerűen kiment a választékból, mások meg bejöttek 🙂

Everness Fesztivál ❤ függőágy

Aki járt már az Everness Fesztiválon az elmúlt években, biztosan találkozott a parton és a fák között felszerelt függőágyakkal. Aki pedig ki is próbálta, garantáltan beleszeretett és azóta már a sajátjában piheni ki a mindennapok fáradalmait. A Függőágybolt idén júniusban is kiállítja a legjobb brazil és kolumbiai és indonéz függőágyait, a fesztivál látogatói legnagyobb örömére. Napozz a parton, hűsölj az árnyékban, gyűjts energiát függőágyban az esti koncerthez!

Vásárolni a Fehérvári úti Függőágyboltban és a webshopban (https://fuggoagy.hu) tudsz.

Segítség a választáshoz

A legkülönlegesebb: kézzel szövött mexikói függőágy

Benne van évszázadok tudása, a generációról generációkra öröklődő tapasztalat, az ősi technika, a kézművesek ügyessége és kreativitása. Mexikói függőágyban pihenni egyedülálló élmény, és erre az élményre mindannyiunknak szüksége van, még ha nem is vagyunk tudatában. Minden darab egyedi, kézműves munka; napokon át szövik, eközben a színes pamutszálak olyan hálóvá alakulnak, melyek akár több száz kilót is elbírnak.
Rugalmas és szélesre nyújtható, akárhogyan fészkelődünk benne, mindig kényelmesen el tudunk helyezkedni.
[Még több…]

A klasszikus brazil

Egy- és kétszemélyes méretben, díszítő rojtokkal, makraméval vagy anélkül, száz féle szín közül választhatsz eredeti brazil függőágyaink közül. Jellemzői: könnyen kezelhető, mosógépben mosható, kellemesen puha tapintású. Nagyon közkedvelt, “első függőágynak” tökéletes választás.

Kolumbiai biopamut és időjárásálló függőágyak

Különleges szövésű, családi méretű kolumbiai biopamut függőágy: szerelem első látásra, 100% garantált függőség. Ha szeretnéd egész nyáron a kertben hagyni a függőágyat, válaszd a Hamactex UV-álló ágyainkat, ezek hamar megszáradnak eső után és mindig készen állnak a használatra.

Ultra-könnyű utazós és túrafüggőágyak

Kis méretűre összehajtható, pille könnyű, ugyanakkor nagy teherbírású függőágyak. Anyaguk ejtőernyőselyem, vagy hasonló műszálas textil. Pillanatok alatt elcsomagolhatóak. Szúnyoghálós és rovarriasztóval impregnált változatuk is kapható. Mindig legyen nálad, bárhol, bármikor felakaszthatod.
[Még több…]

Bónusz: a fentiek egy pontba akasztható függőszék és függőfotel változatban is kaphatók. A lakás vagy a terasz legjobb helye lesz, az egész család oda lesz érte. A felszerelésben szakember segítségét is igénybe veheted.

Kiegészítők

Az sem baj, ha nincs két fa a kertedben, mert minden függőágyhoz kapható fém vagy fa állvány. Fára rögzítéshez hevederekkötelekkarabinerek, lakásban pedig csavarok, rugók és megannyi speciális eszköz áll rendelkezésére. A szabadban alváshoz szúnyoghálóesőtetőalpalpankezes lábas hálózsák is kapható Magyarország egyetlen Függőágyboltjában.

Milyen függőágyat vegyek? És mi kell még hozzá?

Nézzük, általában milyen fő szempontok szerint keresnek függőágyat az emberek.

Például:
“A kertünkben van egy facsoport, oda szeretnék 1-2 függőágyat kiakasztani az unokáimnak. A fák távolsága 4-5 méter egymástól.”
Szuper, ide beférnek a 4 méteres függőágyak is, gyakorlatilag bármelyik jó lehet. De mondjuk egy klasszikus brazil, színes csíkos (vagy kosztűrő barna:) függőágy ideális lenne, ágyanként 2-2 karabinerrel és pár méter kötéllel felakasztható.

Mondjuk ezeket ajánlom:

“Egy panellakás erkélyére szeretnék függőágyat tenni, 3 méter hosszú hely van. Oldalfalak vannak.”
Ide lehet, hogy függőszék lenne jobb, ezek közül bármelyik, de figyelni kell a rúd hosszára, hogy el tudjon fordulni. A Denana Rio függőszékek  egy méteres rúdja a legtöbb erkélyen kényelmesen elfér. A rögzítéséhez ezek kellenek:

  • 1 db szemes csavar
  • 2m kötél
  • 1 karabiner
    Ez a három kiegészítő egy szettben megvásárolható.

Ha mégis marad a függőágyas terv, akkor arra kell figyelni, hogy 3 és fél méternél ne legyen hosszabb a függőágy teljes hossza.
Ebben a kategóriában a pamutok közül az Amazonas Barbados vagy a La Siesta Carolina a legmasszívabb. De egyszemélyesnek a Denana Samba vagy Amazonas Lambada, illetve a La Siesta 300 centis függőágyai is jók.
A rögzítésnél arra kell figyelni, milyen vastagok a falak.

Elsősorban a Fischer szemes csavarjainkat ajánlom,  ennél 11-12 cm mély lyukat kell fúrni 16 mm átmérőjű fúróval. A csavarra egy kis darab kötél kerül, hogy a karabiner ne koptassa. Tehát:

  • 2 db szemes csavar
  • 2x1m kötél
  • 2 karabiner

“Biciklitúrára megyünk, de egyébként is sokat kirándulunk, kempingezünk. Valamilyen kompakt, olcsó függőágyat keresek.”
Erre van egy tökéletes megoldásunk: Ticket To The Moon túrafüggőágy.
Kis csomag, alig több mint fél kg, és közben egy nagy, kétszemélyes függőágy 200 kg teherbírással. Praktikus, könnyen száradó utazós függőágy. Szabadban alvásra is kiváló, ilyenkor jól jöhet a hozzá kifejlesztett szúnyogháló és esővédő, egyébként bőven elég a 2x5m kötél szett.
A profik fabarát hevedert is használnak. Ez a függőágy rengeteg színben van raktáron, jobb ha egyből kettőt veszel, mert a család ki fog túrni belőle 🙂

“Sajnos a kertünkben nincs (elég nagy) fa, de nagyon szeretnék egy függőágyat.”
Sokszor az is elég, ha már legalább egy fa van, nézd:

De persze vannak függőágyállványaink fából és fémből is.
A legnagyobb fa állványra (Troja, Canoa), akár a 4 méteres kézi szövésű mexikói függőágyaink is jók, ezek a legkényelmesebbek.

A Sumo Grande vagy Nautico II. állványra Paradiso vagy hasonló brazil, kolumbiai ágyakat ajánlunk.
A kisebbik Sumo vagy Nautico I. állványra pedig az egyszemélyes, 3 méter körüli ágyak jók, de például a TTTM is.

Ha állványt és függőágyat veszel, más kiegészítő nem fog kelleni, sőt az állvány dobozában szerszámok is vannak az összeszereléshez. Ne feledd, a házhoz szállítás ingyenes, így cipekedned sem kell 🙂

A fenti termékek nagy része folyamatosan van raktáron, várunk szeretettel!