Javítás

Ismét egy javításra szorult függőágy került hozzám, nézzük a részleteket.
Mindenekelőtt: dicséretes, hogy kimosva érkezett a függőágy, nem pedig koszosan/büdösen/penészesen – sajnos ilyen is előfordult már.
Ez egy Amazonas Paradiso függőágy, nagyon masszív, szinte elpusztíthatatlan, de az a tippem, hogy sajnos a zsinórzatra nem igazán vigyáztak, a gubancok miatt mindkét oldalon olyan feszültségek keletkeztek, hogy az egyenetlen terheléstől szépen sorban elszakadtak a szálak.

Szerencsére a bevarrt kis fülek mind átvészelték az elmúlt éveket, így egyszerűen csak le kellett vágni a sérült részeket és egy új zsinór befűzésével meg lehetett menteni az amúgy teljesen ép függőágyat.

Indulhat az új szezon, most jó pár évig megint gondtalanul használható lesz 🙂

Függőágy javítás

Egy régi brazil függőágyat hoztak be hozzánk javításra. Abszolút menthető darab, meg is csináltam, de nézzük mi történt vele, amiért a műhelyben landolt. Több probléma volt itt a használat során.

Először is: közvetlenül rá volt akasztva (gondolom egy erkélyen) egy vas kampóra, ami a ringatózás / hintázás során szépen elkoptatta a függőágy füleit, ez jól látszik az alábbi képen:

Ezt úgy lehet elkerülni, ha legalább egy kis darab kötélre akasztod a függőágyat. Valószínűleg nem volt elég hely ehhez, ezért maradt ki a kötél.

A második probléma is a helyszűke miatt adódhatott. A függőágy zsinórjaira egy nagy csomó került, így lett megrövidítve a hosszuk. Ezzel az a baj, hogy ettől fog elszakadni, ugyanis az egyébként egyenletes, rugalmas teherelosztás így megszűnik, egyes szálak nagyon megfeszülnek, és hamar itt a vég. Lásd az alábbi képen:

Az egész zsinórzatot le kellett vágni.

Teljesen új pamutzsinórt kapott a függőágy mindkét vége. Direkt egy kicsit rövidebbre csináltam, hogy ne kelljen megcsomózni sem.

És íme:

Ez pedig korábban egy hasonló sztori volt:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Függőágybolt (@fuggoagy.hu) által megosztott bejegyzés

10 év garancia a Ticket To The Moon függőágyakra!

Tudtad, hogy a Ticket To The Moon  függőágyakra 10 éves gyártói garancia van?

Bizony van. Bár elég macerás javításra visszaküldeni Indonéziába egy függőágyat (bármilyen pici csomag is). Szerencsére erre nincs is szükség, két okból:

  1. a Függőágybolt átvállalta a gyártótól a garanciális ügyek kezelését, amivel egyébként nem vállalt túl nagy kockázatot, ugyanis
  2. konkrétan nincsenek garanciális problémák a TTTM függőágyakkal.

Hogy lehetséges ez?

Egyszerűen tényleg ennyire jók.

Az eredeti Ticket To The Moon függőágyak elképesztően erős anyagból készülnek, így a normál használat mellett gyakorlatilag elnyűhetetlenek, mindent túlélnek. A tesztek során simán elbírtak 600 kg-ot is (!), de a biztonság kedvéért hivatalosan 200 kg a teherbírás, ami lássuk be, bőven elegendő.

Azoknak, akik még nem ismerik ezt a szuper függőágyat, fontos megemlíteni, hogy a TTTM ágyak 5 méretben kaphatók. Szerintem a középső (original) az ideális: 2 méter széles és csak 600g a tömege, szinte zsebben elfér (jó, nekem nagy a zsebem). Kellemes hűs a tapintása nyáron is, ráadásul lélegző anyagból készült. Csupa-csupa jó tulajdonság:) A felszereléséhez pedig nem kell más, csak pár méter kötél vagy egy pár heveder.

A használat során persze mindig figyelj rá, hogy a függőágyba ne vigyél magaddal / magadon éles tárgyakat, például övre csatolt multiszerszámot, csodaszarvas veretes övtarsolyt, zsebkést, szegecses heavy metal felszerelést, szöges nyakörvet, kampós fülbevalót, hajtűt és hasonlókat. A cigarettát már nem is említem. Dohányzik még egyáltalán valaki 2015-ben?

Sok háziállat szeret a gazdájával együtt héderelni, de az éles karmok biztosan nem tesznek jót a kedvenc függőágyadnak. Az UV sugárzás nemcsak a bőrödnek nem tesz jót hosszú távon, de a textil élénk színeit is kifakítja, sőt egy bizonyos ponton túl magát az anyagot is károsítja. Ezért ha nem használod a függőágyat, jobb ha beteszed a tokjába, ez egy pár másodperces művelet. Azért is fontos, mert erre nem terjed ki a garancia!

Tudtad, hogy védőhuzat is kapható hozzá?

Bármennyi gyerek elfér benne 🙂

Cipőben te sem fekszel az ágyba, így függőágyba sem. Ha mégis, akkor egyszerűen lógasd ki a lábad!

Szóval vigyázz rá, meghálálja és sok éven át hű társad lesz!

Neked még nincs? Vagy szeretnél még egyet? Kattints ide!