Madeirai függőágyas utazás

Tudtad, hogy a függőágy nem kizárólag a pihenést szolgálja, hanem a múltban közlekedési eszköz is volt Madeirán?

A sziget domborzata, amely a legtöbb települést és gazdasági központot elzárta egymástól, a közlekedés új megoldásokat igényelt. Sok régi képeslap és fotó tanúskodik róla, hogy hogyan is működött a mobil függőágy: két erős férfi (redeiros) a vállán hordoz egy hosszú fa gerendát, erre akasztották a függőágyat.

Amikor pihenőt tartottak, vagy vállat cseréltek, egy V alakban végződő másik botra támasztották le a gerendát, tehát semmiképp sem tették le a földre.

Betegeket, magas rangú embereket, turistákat szállítottak így Madeira durva terepein, akár sok-sok kilométeren át, például hogy a hegyekből lejussanak az óceán partjára.

A függőágyak ezen használata napjainkra már eltűnt, mivel a közlekedési infrastruktúra fejlődése lehetővé tette a gyorsabb és kényelmesebb utazást. Azonban a madeirai függőágyak még mindig fontos kulturális emlékek, amelyek a sziget történelmét és az ott élő emberek találékonyságát tükrözik.






 

Madeira délnyugati oldalán, Jardim do Mar-ban egy eldugott kis utcácskában ki van állítva egy ilyen XIX. századi függőágy, mely a Nossa Senora do Rosário templom tulajdona:

Itt olvasható, hogy a 1930 körül a “redeiróknak” volt egy különleges problémája: a pap, Sebatião atya meglehetősen nehéz ember volt. Emellett orgonált különböző templomokban. Ezért gyakran kellett cipelniük, nagyon kevés pénzért. Jardim do Marból Prazeresbe, Ponta do Pargóba vagy Calhetába szállították az embereket, sőt Funchalba* is.

A Jardim do Mar – Funchal távolság napjainkban sem semmi ha gyalogosan vágnál neki:  nettó 14 óra, 54km, és 1800m szintkülönbség. És képzeld hozzá, hogy egy függőágyban ringatózó embert is viszel a válladon 🙂

Falfestmény és hűtőmágnes Funchalban 🙂

És a végére egy idézet valahonnan (madeirai facebook csoportból), még egy kis érdekesség:

A sziget többi részén a megszokott közlekedési mód a „rede”, amely egy rúdra van felfüggesztve, amit két férfi a vállán visz. Ez az utazási mód nagyon drága, egyrészt a férfiak napi bére miatt (három-négyen váltják egymást egy személy szállításában), másrészt mert gyakran kell italt adni nekik. Nem tesznek meg három kilométert anélkül, hogy meg ne állnának valamelyik kocsmában – amelyek bőségesen akadnak szerte a szigeten – hogy „ponchát” igyanak (ez egy pálinka, víz, cukor és citromhéj keveréke); és nem lehet fukarkodni a borravalóval azoknak, akik az életünket a kezükben tartják. Ha valaha „rede”-vel utazol Madeirán, nagyon ajánlom, hogy körültekintően válaszd ki ezeket az embereket, akik gyakran a részegeskedés hibájában szenvednek, és így valódi veszélyt jelentenek a sok más mellett, amit ezek a királyi utak rejtenek.

 

A függőágyak története

A függőágyak történetéről sajnos nem sokat tudunk, de van néhány forrás, amely beszámol róluk a régmúltból. Mindenek előtt nézzük honnan származik a “hammock” angol szó. A szónak a jelenlegi álláspont szerint két lehetséges eredete van. Az egyik szerint eredhet a “hamac” fa nevéből, melynek kérge az első függőágy készítéséhez szükséges alapanyag volt. A növény maga nagyon hasonlít a ma is ismert aloe vera-hoz,és azért kezdték el használni függőágyak készítéséhez, mivel rostjai könnyen puhíthatóak, és akkoriban széles körben elterjedt növény volt. A másik elmélet szerint az elnevezés egy Taino indián szóból (hamaca) ered, feltételezett jelentése “kivetett háló”. A korai kolumbiai halászoknak ezek a hálók kényelmes és biztonságos alvóhelyet biztosítottak. Megóvták őket a ragadozóktól és a kígyóktól is. Ezek az ősi maya függőágyak jellemzően két fa közé voltak felerősítve, de ritkábban falak közé is felszerelték őket.

A függőágyak Közép-Amerikából (Costa Rica, El Salvador, Guatemala, Mexikó és Nicaragua), valamint Dél-Amerika egyes országaiból (Brazília,Ecuador) származnak. Egy másik elmélet szerint viszont a függőágyak a Yucatán félszigeten elterülő Maya kultúrában (a mai Mexikó területén) is már nagy szerepet kaptak, i.sz. 1000-ben már használatosak voltak. Jelenleg a világ e térségében készítik a legtöbb függőágyat, és exportálják a világ többi részére.

Már a korai kolumbiaiak alvási szokásainak is nélkülözhetetlen darabja volt a függőágy. Sőt, bizonyított tény az is, hogy nem csak maguk használták azokat, hanem kereskedtek is velük, leginkább a különböző közép-, és dél amerikai indián népekkel. Akkoriban függőágy volt az egyik legnépszerűbb kereskedelmi portéka, értékes volt a környező népek számára. Az indiánok igen sok időt töltöttek függőágyakban hintázva,pihenve. Amikor egyik helyről tovább álltak egy másikra, hogy ott letáborozzanak, gond nélkül magukkal vitték ágyaikat. Nem csak alvásra, hanem pihenésre is használták. A gyermekeknek pedig már igen kicsi kortól, a játék egyik elengedhetetlen eszközévé vált.

Egy Gonzalo Fernández által írott, az indiánok történetéről szóló könyvből származó idézet 1535-ből: “Az ágyak, amelyeken aludtak a “hammock” névre hallgattak. Ezek pamutból alaposan megszőtt takarók, csodálatosan jó minőségű anyagokból. Az igazság az, hogy a hegyekben aludni vagy éppen vizesen, átázva hazatérni munka után igencsak hideg volt, így aztán bevált szokássá vált, hogy vörösen izzó szenet tettek a függőágy alá, hogy felmelegítsék magunkat.”

Majdnem minden forrás megemlíti Kolumbusz Kristóf nevét, mint a függőágy első európai felfedezőjét. A források szerint Kolumbusz Kristóf a Taino indiánok által ismerkedett meg a függőágyakkal, ők akkoriban Haitin éltek. Amikor aztán Kolumbusz visszatért Európába, hajójának fedélzete a várakozásokkal ellentétben nem nagy mennyiségű arannyal volt megtöltve, hanem roskadásig volt rakva függőágyakkal.

Kolumbusz néhányat megtartott ezek közül, majd a későbbi, az Új Világba tartó expedíciója során még többet összegyűjtve, a legénység rendelkezésére bocsátotta, fedélzeti fekvőhely gyanánt. Az fedélzeten alvás ilyen módja sokkal biztonságosabb volt a korábbi nyílt hajópadlón alvásnál, kiváltképp a viharos napokon. Formatervezésüknél fogva a függőágyak gyakorlatilag fixen tartották a matrózokat, megvédve őket az esetleges, alvás közben előforduló sérülésektől.

A tengeri hajóutak során egyre kedveltebbé vált a függőágyban történő alvás,a korai 1600-as években az Angol Nemzeti Haditengerészetnél is már kizárólag csak függőágyakat használtak hosszú tengeri útjaik, valamint az Atlanti-óceánt is átszelő felfedező expedícióik alkalmával.

Ez idő tájt a spanyolok az Új Világban járva, megismerkedve a pamuttal elterjesztették azt Közép-Amerikában is. Egy új anyag, ami még finomabb és rugalmasabb, mint elődeik. Ezen felül kitűnő üzleti lehetőség is rejlik benne, gyakorlatilag végtelen keresletet képes fedezni. A pamut anyagból készült függőágyak szinte elnyűhetetlenek és nagyon időtállóak.

A késő 1700-as években és a korai 1800-as években az angol börtönökben már kizárólag függőágyakban aludtak a rabok, többnyire a helytakarékosság miatt. Alapesetben a függőágyakat két oldalon, egy falba rögzített kampóval vagy gyűrűvel rögzítették. Habár a függőágyak már akkor bebizonyították, hogy a leginkább helytakarékos fekvőhelyek, mégis hamarosan betiltásra kerültek. Ennek oka, hogy az elítéltek hamar felfedezték: a függőágyakat tartó kampó akár szabadulásuk kulcsa is lehet. Így a függőágyak használata az igazságszolgáltató intézményekben megszűnt. Az 1700-as évek végén és az 1800-as évek elején, a fokozódó gyarmatosítás során egyre inkább népszerű lett a Dél-Amerika és Közép-Amerika között elterülő kereskedelmi útvonal, majd hamarosan újabb területek – Ausztrália, Kanada, Európa és Új Amerika – is ki akarták venni részüket az ott zajló kereskedelemből. A kereskedelem egyik kulcsfontosságú eleme, talán nem is annyira meglepő módon, de éppen maga a függőágy volt. Ekkora már gyakorlatilag az elitréteg kényelmi cikkévé vált, az iránta való kereslet egyre csak nőtt.

1841-ben az angol Tengerészeti Kifejezések Szótára a “hammock” szót a tengerészeti élet szinonimájává tette. Ez az 1841-es kiadás hivatalosan is úgy határozza meg a “hammock” szót, mint “a piece of canvas, hung at each end, in which seamen sleep” (mindkét felén felfüggesztett szövet darab, melyben tengerészek alszanak).

1878-ban McCormick az Egyesült Államokból kifejlesztett egy olyan gépet amely képes volt automatikus úton előállítani a függőágy készítéshez szükséges fonalat. A kereslet a fonalkészítő iránt az egekbe szökött. Ugyanabban az évben megalkottak egy szélesebb függőágyat, leginkább az észak-amerikai piacra. Az 1880-as évektől kb. az 1930-as évekig az USA és Kanada kereslete a nyersanyag hiánya és a magas árak miatt jelentős mértékben visszaesett.

A második világháború után, különösen az 1950-es években a függőágy újra teret hódít és ismét a pihenés egyik legelemibb eszközévé vált. Az időzítés nem is lehetett volna ennél jobb; ebben az időben jelentek meg első a szintetikus anyagok, mint a műanyag vagy a műszál. A háború utáni nemzedék pedig minden eddiginél jobban szeretett volna kényelmesen élni.

A függőágyak egyre könnyebbé és ellenállóbbakká (UV fény, eső, időjárás) illetve színtartóbbakká váltak. Sok más egyéb előny mellett mosásuk és szárításuk is lényegesen könnyebbé vált és anyaguk puhasága még nagyobb komfortérzetet biztosított.

Ma a függőágyakat részben szintetikus anyagokból gyártják: akril bevonatú szálakból, műszálból és olefin szálból, többnyire azok erőssége, tartóssága, puhasága, olcsó ára és könnyű kezelhetősége miatt. A függőágyak gyártása a mai napig is nagy részben Közép-, és Dél-Amerikában történik, de a Yucatán félszigeten is sok őslakos él meg a készítéséből, ahol a függőágy gyártás fontos bevételi forrás. Becslések szerint a világon jelenleg több mint 100 millió ember élvezheti saját függőágyát kertjében vagy lakásában. Várhatóan a „függőágy őrület” egyre csak nőni fog, hiszen lakberendezési és dekorációs funkciója is egyre nő, és egyre többen használják beltéren, az otthonukban is.