A függőszékben: Lovasi András

Pár hete a Nők Lapja Évszakok nyári számában fedeztem fel egy Lovasi-interjút – amit mindig szívesen olvasok -, különösen, ha az illusztráció is ennyire közel áll hozzám: Lovasi András egy függőszékben ül egy fa alatt.

A képeket Glódi Balázs készítette, tőle kértem el az egész sorozatot a Függőágy Blog számára, tehát itt most exkluzív tartalom következik 🙂

Lovasi András függőszékben - fotó: Glódi Balázs

Ezt pedig később találtam:

View this post on Instagram

Próba után.

A post shared by Fishing on Orfű (@fishingonorfu) on

Függőágyállvány-szerelés

Nagyon szépen fejlődik a fűzfa, kérgesedik a törzse, mint egy igazi nagy fának, de még messze vagyunk attól, hogy elbírja a mázsás súlyomat a függőágyban.

Még pár hete előkerestem a pincéből a már tavaly is használt Troja állványt, és lekentem egy kis lazúrral, és várta a sorsát. Most végre volt negyed órám és összeszereltem. Tényleg nem kell hozzá több idő, hiszen csak pár csavar fogja össze az íves elemeket.

Nem kicsi ez az állvány,  a 4 méteres függőágyak is ráférnek.

Megvannak a lábak is, jöhetnek a csavarok.

A függőágyhoz szerszámok is vannak csomagolva.

A két alsó elemhez hozzáfogatom a végeket 2×2 db menetes szárral.

Jöhetnek az alátétek (látszik a helyük tavalyról), majd az anyák.

Fel is állíthatom az állványt, jöhetnek a lábak és az imbuszfejű csavarok.

Gyerekjáték az egész.

Kész is van, jól meghúztam a csavarokat.

Na melyik függőágyamat akasszam rá? 🙂

Végül egy La Siesta Flora lett a befutó, ez volt kéznél, meg szeretem is, el lehet benne férni:

Ez már késő délután van az árnyékban. Úgy az igazi!

Ja igen, pont ez az ágy volt rajta tavaly is:

Valahol benne a család 🙂

Mitől különleges egy mexikói függőágy?

A mexikói vagy maya függőágyak sokak szerint a legkényelmesebbek*. Ennek oka szerkezetük rugalmasságában és anyaguk puhaságában keresendő.

* a blog szerzője szerint is 🙂

Margitsziget, 2003. ősz

A hagyományos sprang szövési technikának köszönhetően a függőágy tökéletesen felveszi a test alakját. A párhuzamos, de egymásba hurkolt szálak olyan felületet alkotnak, amely hosszanti irányban fix, keresztben rugalmas. A legnagyobb hőségben is szellős, kellemesen hűsít a szálak között átjáró levegő.

 

Ha egyszer kipróbálod, bizonyos hogy soha többé nem akarsz majd máshol feküdni. Az élményt talán a súlytalanság élményével lehetne a leginkább összehasonlítani, olyan mintha egy felhőn fekve lebegnél.

Sokféle van :)

Érdemes L vagy XL méretűt választani, ezeket nevezhetnénk akár XXXXL-nek is, hiszen hatalmasra nyithatók és a hossztengelyre merőlegesen is feküdhetünk bennük.

Mitől különleges egy mexikói függőágy?

A maya kultúra szerves részeként a függőágyak nem egyszerű használati tárgyak, de kultuszuk és évezredes hagyományuk miatt szorosan összefonódik a pihenés az alvás és a relaxáció fogalmával. Minden darab egy műalkotás, szinte nincs két egyforma darab.

Magyarországon csak itt lehet megvásárolni: fuggoagy.hu/mexiko

Ticket To The Moon függőágy Indonéziából

Indonéziában – őshazájában – teszteltük az egyébként már sokat próbált túrafüggőágyakat, ezúttal a tengerparton.

Az expedíció a Tengerikajak.hu Togean szigetek bejáró túrája volt 2012. februárjában. Nyilván vittünk magunkkal néhány függőágyat, többek között egy Ticket To The Moon double is bekerült a csomagba.

(Akit a kajakok is érdekelnek: a kék egy kétszemélyes Neva, a pirosak egyes Ladogák. Orosz alumínium csővázas, ponyva borítású szuper tengerikajakok.)

Nem sok árnyék van ezen a parton, de a függőágyat sikerült a legjobb helyre akasztani.

A szikla felülete annyira szabdalt volt, hogy a függőágy saját rozsdamentes S kampóját beakasztva az egyik lyukba és máris használhatóvá vált. Ez persze a legritkább esetben fordul elő, de ilyen is van 🙂

Jöhet a dagály 🙂

Működik, 10 pontból 10-et kapott 🙂

Előnyei: nagyon kicsi és könnyű csomag, hatalmas fekvőfelület, erős anyag, ami tényleg bőven elbírja a megadott 200 kilogrammot. Bátran belefeküdhetsz a pároddal is, csak a felfüggesztés is legyen erős 🙂

Ajánlott minden korosztálynak, minden alkalomra, utazáshoz (legyen az bicikli-, gyalog- vagy kajaktúra), kertbe, teraszra, otthonra, tetőtérbe, pincébe, vonatra, buszmegállóba…

Ticket To The Moon függőágy rengeteg színben és három méretben kapható a Függőágyboltban. (Ha a gyerekméretet és a gigantikus Mammockot nem számítjuk.)

Kiegészítők:

Függőágy felszerelése otthon

Végy egy függőágyat!

Vedd elő a fúrógépet (16mm-es lyuk kell majd, 11-12cm mélyen!)

A gyerekek fogják be a fülüket!

A csavart ütközésig csavard be!

Akaszd fel hevederrel (vagy kötéllel) és karabinerrel a függőágyat!

Jöhet a család apraja-nagyja!