Kutatások bizonyítják, hogy a függőágyban szunyókálás a legjobb

Észrevetted már, hogy egy függőágyban úgy alszol, mint egy csecsemő? Lehet, hogy ez csak a lassú, nyugtató ringató mozdulatoknak köszönhető, amelyek emlékeztetik a felnőtteket arra, milyen volt szüleik karjaiban, akik addig ringatták őket, míg el nem aludtak. Ezen a gondolaton elindulva, néhány svájci kutató úgy döntött, hogy megvizsgálja az ötletet, milyen álomba ringatni valakit.

A kutatók azt vizsgálták, a monoton, hintázó mozgás segíti-e a felnőttek gyorsabb elalvását és hogyan befolyásolja az alvás minőségét. Így kifejlesztettek egy “kísérleti függőágyat”, egy finoman ringatózó ágyat, amit külön erre a célra készítettek. Megkértek 12 résztvevőt, férfiakat a 22-38 éves korosztályból – akik mindannyian jó alvók voltak -, hogy töltsenek egy 45 perces délutáni pihenőt minden nap ebben a „felnőtteknek szánt bölcsőben”.

Nyomon követték az önkéntesek agyi hullámait, összehasonlítva azon résztvevők eredményeivel, akik ugyanabban az ágyban, de ringató mozdulatok nélkül pihentek. A kutatás a Current Biology 2011. júniusi 21-i számában jelenik meg. “Megfigyeltük, hogy gyorsabb az elalvás a lengő állapotban pihenőknek,” mondta Sophie Schwartz, neurológus, a genfi egyetem Alvás és a Kognitív Képalkotás Laboratóriumának munkatársa, a tanulmány vezető szerzője.

“A ringató mozgás nemcsak az elalvást teszi gyorsabbá, de mélyebb, pihentetőbb alvást is eredményez” mondja. Az álló ágyban pihenőkéhez képest, a lengve szundikáló embereknek hosszabb volt az N2 alvási fázisa, ami egyfajta nem gyors szemmozgásos alvás, ami mintegy felét teszi ki az éjszakai alvás idejének. A tudósok azt is észlelték, hogy drámai lendületet kaptak az agyi hullámok a megfigyelt mély alvásban.

“A mozgás sajátos hatással van az agyra, és pontosan ez az, amit a tanulmányunk megmutat” mondja Schwartz. Bár a kutatók várták, hogy a ringatásnak kitett önkéntesek alszanak el majd könnyebben, mégis meglepte őket, hogy milyen mértékben megváltoztatta az alvás minőségét, ráadásul tartósan.

Most, hogy látták, hogy a ringató mozgás miként módosítja a sziesztát egészséges felnőtteknél, a következő lépésként megvizsgálják, milyen előnyökkel jár egy egész éjszakai alvás időtartamában. Másik kérdés, ami kutatásra vár, hogy a ringatás hatására tapasztalt agyi változások, amiket felnőtteknél és csecsemőknél is megfigyeltek már, javítja-e az álmatlanságot, és hogy van-e pozitív hatása az éber teljesítményre.

Amazonas Rio függőágy

De nincs szükség a válaszra várni, ezen a héten végezz „tudományos” tesztet: keress magadnak egy függőágyat vagy függőszéket az árnyékban, és élvezd azt, aminek nagy múltú hagyományai vannak egyes kultúrákban – a sziesztát.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.