Tudtad, hogy a függőágy nem kizárólag a pihenést szolgálja, hanem a múltban közlekedési eszköz is volt Madeirán?
A sziget domborzata, amely a legtöbb települést és gazdasági központot elzárta egymástól, a közlekedés új megoldásokat igényelt. Sok régi képeslap és fotó tanúskodik róla, hogy hogyan is működött a mobil függőágy: két erős férfi (redeiros) a vállán hordoz egy hosszú fa gerendát, erre akasztották a függőágyat.
Amikor pihenőt tartottak, vagy vállat cseréltek, egy V alakban végződő másik botra támasztották le a gerendát, tehát semmiképp sem tették le a földre.
Betegeket, magas rangú embereket, turistákat szállítottak így Madeira durva terepein, akár sok-sok kilométeren át, például hogy a hegyekből lejussanak az óceán partjára.
A függőágyak ezen használata napjainkra már eltűnt, mivel a közlekedési infrastruktúra fejlődése lehetővé tette a gyorsabb és kényelmesebb utazást. Azonban a madeirai függőágyak még mindig fontos kulturális emlékek, amelyek a sziget történelmét és az ott élő emberek találékonyságát tükrözik.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Madeira délnyugati oldalán, Jardim do Mar-ban egy eldugott kis utcácskában ki van állítva egy ilyen XIX. századi függőágy, mely a Nossa Senora do Rosário templom tulajdona:
Itt olvasható, hogy a 1930 körül a „redeiróknak” volt egy különleges problémája: a pap, Sebatião atya meglehetősen nehéz ember volt. Emellett orgonált különböző templomokban. Ezért gyakran kellett cipelniük, nagyon kevés pénzért. Jardim do Marból Prazeresbe, Ponta do Pargóba vagy Calhetába szállították az embereket, sőt Funchalba* is.
A Jardim do Mar – Funchal távolság napjainkban sem semmi ha gyalogosan vágnál neki: nettó 14 óra, 54km, és 1800m szintkülönbség. És képzeld hozzá, hogy egy függőágyban ringatózó embert is viszel a válladon 🙂
Falfestmény és hűtőmágnes Funchalban 🙂
És a végére egy idézet valahonnan (madeirai facebook csoportból), még egy kis érdekesség:
A sziget többi részén a megszokott közlekedési mód a „rede”, amely egy rúdra van felfüggesztve, amit két férfi a vállán visz. Ez az utazási mód nagyon drága, egyrészt a férfiak napi bére miatt (három-négyen váltják egymást egy személy szállításában), másrészt mert gyakran kell italt adni nekik. Nem tesznek meg három kilométert anélkül, hogy meg ne állnának valamelyik kocsmában – amelyek bőségesen akadnak szerte a szigeten – hogy „ponchát” igyanak (ez egy pálinka, víz, cukor és citromhéj keveréke); és nem lehet fukarkodni a borravalóval azoknak, akik az életünket a kezükben tartják. Ha valaha „rede”-vel utazol Madeirán, nagyon ajánlom, hogy körültekintően válaszd ki ezeket az embereket, akik gyakran a részegeskedés hibájában szenvednek, és így valódi veszélyt jelentenek a sok más mellett, amit ezek a királyi utak rejtenek.
